Ittzés János: A népszavazás eredménye válasz Őszödre

A népszavazás eredménye, amely a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése mellett állt ki, messze túlmutat az éppen aktuális pénzügyi kérdéseken, s egyértelműen a balatonőszödi beszédnek és az azóta folytatott kormányzati politikának a következménye – nyilatkozta Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hétfőn.

MNO
2008. 03. 10. 14:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A népszavazási eredményekben az is benne van, hogy 300 forintot szívesen takarít meg az ember, de azért a népszavazás részvételi arányaiban és egyértelmű állásfoglalásában jelentős „kritika és ítélet” van a kormányt illetően – fogalmazott.

Ittzés János elmondta, hogy a felsőoktatási részhozzájárulás elvetése közvetlenül érinti az Evangélikus Hittudományi Egyetemet, amely 150 fős létszámával nem tartozik a legnagyobbak közé, s így a kieső pénz pótlása sem okoz akkora problémát.

Ismertetése szerint az egyetemi tanács a népszavazás rájuk eső következményeit ezzel együtt megtárgyalja a közeljövőben, és elvi döntést hoz a kompenzációra. Értetlenségének adott hangot ugyanakkor, hogy a kormányzat a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszűnése miatti bevételkiesés kompenzációját nem látja kivitelezhetőnek. Szerinte ez nem akkora tétel, ami megrendítené a magyar költségvetést.

Kifejtette: nem terjeszt állásfoglalást a hétfőn este a püspöki tanács elé a népszavazással kapcsolatban, és előreláthatólag a héten esedékes országos presbitériumi ülés sem foglalkozik a kérdéssel.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.