Lázár: Minden rendőr viseljen kokárdát a nemzeti ünnepen

Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője levelet írt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek, melyben arra kéri a tárcavezetőt, hogy minden rendőr viseljen kokárdát. A politikus szerint ez erősítené az emberekben, hogy a rendőrség a demokratikus rend elkötelezettje és a polgárok oldalán áll.

MNO
2008. 03. 14. 10:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százhatvan esztendővel ezelőtt az egész magyarság egyszerre állt talpra, korábban soha nem tapasztalt erővel küzdött a szabadságért, és egy emberként mondta ki, hogy elege van a zsarnokságból, a régi politikából – áll Hódmezővásárhely polgármesterének levelében. Követeléseit törvényekbe foglalta, majd kikergette az országból a szabadságot eltaposni akaró megszállókat. A forradalom, majd a szabadságharc a magyar és az európai történelem leghosszabb ideig tartó és legnagyobb sikereket felmutató nemzeti mozgalma lett, és csupán a világ legerősebb katonai hatalmának, az orosz hadseregnek a túlerejével sikerült ismét alattvalókká kényszeríteni bennünket – szerepel a levélben.

Az 1848–49-es forradalomnak és szabadságharcnak, a magyarság történelmi összefogásának nem elég pusztán szavakban és ceremoniális aktusokban emléket állítani. Az összefogás, a nemzeti szolidaritás, a közös történelemben és közös jövőben való osztozás érzéséhez jelentős mértékben hozzájárulna, ha a nemzeti ünnepen valamennyi rendőr kokárdát viselne – teszi hozzá Lázár. Ez a gesztus újra megerősíthetné a magyar emberekben azt a hitet, hogy a diktatúra erőszakszervezetével szemben a Magyar Köztársaság rendőrsége a demokratikus rend elkötelezettje, az emberek oldalán áll, értük végzi a feladatát, és nem egy valamennyiünk számára keserű időszakot felidézve, ellenük tevékenykedik – zárul a levél.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.