Lovagolni is tanulhatnak a diákok Felsőtárkányban

Lovaglást oktatnak tanórán kívüli foglalkozáson a Heves megyei Felsőtárkány általános iskolájában – jelentette be kedden Felsőtárkányban az intézmény vezetője.

MNO
2008. 03. 04. 17:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az oktatás díját az önkormányzat fedezi, így a szülőknek egy fillérjükbe sem kerül gyermekeik lovaglása – közölte sajtótájékoztatón Balogh László. A Bükk lábainál fekvő, Egerhez közeli község ily módon is erősíteni kívánja általános iskolájának vonzerejét – tette hozzá. Az intézményvezető elmondta, hogy egyelőre a 3–4. osztályosok, 50 tanuló számára vezették be a heti egy lovas foglalkozást, ám a jövőben a többi évfolyamra is kiterjesztenék a lovaglásoktatást. Az önkormányzat partnere, a Karap-tanya kedvezményes áron biztosítja a szakemberek felügyeletével zajló lovaglási lehetőséget a diákoknak – tette hozzá.

A gyerekek a lovaglás mellett elsajátítják a lóápolás fortélyait, illetve állattani foglalkozásokat is tartanak nekik. Mindez illeszkedik az iskola pedagógiai programjához, amelynek az ökológiai nevelés és a természetvédelem áll a középpontjában – hangsúlyozta Balogh László. Jelenleg egyébként 172 nebuló tanul a 3500 lakosú község iskolájában. Ugyanakkor megváltozni látszik az a tendencia, hogy a szülők a közeli Eger tanintézményeibe íratják be gyermekeiket. Ezt jelzi, hogy tavaly szeptemberben már 29 elsős kezdte meg tanulmányait Felsőtárkányban, és az idén még több gyerekre számítanak – mondta az igazgató.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.