Magosz: állami földek kerülnek gazdasági társaságok kezébe?

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) aggályosnak tartja a Magyar Agrárkamara nemrégiben kidolgozott és a szaktárcához eljuttatott, a termőföldről szóló, 1994-ben hozott törvény legújabb módosítási javaslatát. A gazdaszervezet szerint állításaikat a Bábolna Zrt. földjeinek tervezett értékesítése is igazolja.

MNO
2008. 03. 13. 11:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója a Magosz csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az agrárkamara által kidolgozott földtörvény-módosítási javaslattal azért nem ért egyet a Magosz, mert úgy gondolják, hogy az lehetőséget teremt a gazdasági társaságok földhöz jutására, valamint arra is, hogy még 2011, azaz a magyar föld külföldiek által való megvásárlási moratóriumának lejárta előtt is földhöz juthassanak a külföldiek.

A kamara javaslata szerint ugyanis a haszonbérlők és az állattartó telepek tulajdonosai is megelőzik elővásárlási jogban a helyben lakó gazdálkodókat. Mindez pedig azt jelenti a Magosz olvasatában, hogy a gazdasági társaságokat kívánja a törvénytervezet előnyhöz juttatni a földvásárlás során. Ez ellen pedig a Magosz tiltakozik. Budai Gyula azt mondta, hogy csak formális egyeztetés folyt a múlt év vége felé a földtörvény módosításáról, ám amikor kiderült, hogy a kérdést nem lehet konszenzusos alapon rendezni, „az agrártárca nem is próbálkozott tovább, hanem saját koncepcióját kívánja ráerőltetni az agrártársadalomra”.

A szövetségi igazgató szerint az állami tulajdonban lévő mintegy másfél millió hektár termőföldet (és mintegy egymillió hektárnyi erdőt) nem lenne szabad értékesíteni, hanem azt a birtokrendezés során cserealapként kellene felhasználni annak érdekében, hogy a magyar gazdálkodók európai társaikkal azonos feltételek mellett gazdálkodhassanak, és birtoktesteik egymáshoz közel vagy egységes módon alakulhassanak ki. A szövetségi igazgató szerint a Bábolna Zrt. földjeinek tervezett értékesítése is azt példázza, hogy az állami földeket mielőbb értékesíteni kívánják gazdasági társaságok számára.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.