Medián: Egy héttel a referendum előtt nőtt a biztos szavazók aránya

Ha az igennel voksolni szándékozók kétharmada az urnákhoz járul, eredményes lesz a március 9-i népszavazás – derül ki a Medián-felmérésből.

MNO
2008. 03. 06. 9:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy héttel a referendum előtt ismét nőtt a szavazók részvételi hajlandósága – írja a Heti Világgazdaság a Medián legfrissebb felmérésére hivatkozva.

A két héttel ezelőtti lejtmenet után a mostani véghajrában azok aránya, akik valószínűleg elmennek szavazni, 23-ról 25 százalékra, a részvételüket biztosra mondóké 46-ról 47-re emelkedett. Jelenleg az összes választó 8-9 százaléka mondja azt, hogy biztosan elmenne és nemmel szavazna, míg az ellenoldal a magukat biztosnak mondó szavazói a teljes lakosság 39-40 százalékát teszik ki. Ha utóbbiak legalább kétharmada valóban részt vesz a voksoláson, akkor a referendum mindhárom kérdésben eredményes lehet – írja a lap.

A felmérés szerint január óta kisebbsége kerültek azok, akik szerint egy – a Fidesz szempontjából – sikeres voksolás után a kormánynak le kellene mondania. Egy héttel a referendum előtt csupán minden negyedik megkérdezett látta úgy: a népszavazás tétje az, hogy „marad-e a jelenlegi kormány”. A kormányváltó hangulat hiánya csökkentheti a részvételt, legalábbis erre utal, hogy a legnagyobb arányban (67 százalék) azok mennének el szavazni, akik a három népszavazási kérdésen túl a kormány bukására is igent mondanának.

(HVG, median.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.