Megint jönnek – Újabb munkaügyi ellenőrzések várhatók

Újabb háromszáz munkaügyi felügyelő kapcsolódhat be a feketemunka felszámolásába; a létszámbővítés után egyre gyakrabban számíthatnak a cégek komplex ellenőrzésekre, két-három hónapot igénylő, teljes körű átvilágításra – nyilatkozta egy lapnak Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter.

MNO
2008. 03. 03. 7:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányzat és a munkaügyi tárca továbbra is tudatosan folytatja a harcot a feketegazdaság és a feketemunka ellen – közölte a Világgazdaságnak adott, hétfőn megjelent interjúban Lamperth. A szakminiszter elmondta, hogy a vizsgálatoknál az idén is az utóbbival legfertőzöttebb területekre összpontosítanak: az építőiparra, a mezőgazdaságra, a kereskedelemre, a vendéglátásra, a személy- és vagyonvédelemre.

A célellenőrzések lehetővé teszik, hogy több társhatóság együttesen vizsgálja a renitens vállalkozásokat. Már tart a húsvéti ünnepekhez kapcsolódó, Kikelet hadművelet néven ismertté vált, összehangolt ellenőrzés-sorozat, és a nyári szezonban sem marad majd el a kiemelt idegenforgalmi ellenőrzés. Lamperth közölte azt is, hogy a munkaügyi bírságok 20 millió forintos plafonja nem emelkedik, ám a súlyos jogsértéseket elkövetők, például feketén foglalkoztatók továbbra is kiszorulnak a közbeszerzési eljárásból. Ez a kizárás tavaly 21 ezer vállalkozást érintett.

A feketemunka elleni harc egyik módja lesz továbbra is, hogy a szaktárca jogszabály-módosításokkal zárja a „kiskapukat”; szigorodnak majd az alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatás regulái – írja a lap. Az új tervezetben várhatóan átalakítják a járulékkedvezményre jogosult igénylők körét. Fennmaradna a munkáltatók esetében az időkorlát, de a dolgozók esetében feloldanák, a cégek tehát változatlanul egy héten legfeljebb öt, egy hónapon belül maximum 15, egy éven belül legfeljebb kilencven napot foglalkoztathatják ugyanazt a munkavállalót alkalmi jogviszonyban, a dolgozók viszont akár az év bármely napján vállalhatnának ideiglenes állást – hangsúlyozta a Világgazdaságnak a miniszter.

(MTI, vg.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.