Mikola: A kormány tovább akarja folytatni az ámokfutást

Az MSZP vezérszónoka szerint a párt nemcsak tudomásul veszi a népszavazás eredményét, hanem érti is az emberek szavát. A Fidesz felszólalója arról beszélt, hogy „a kormány tovább akarja folytatni azt az ámokfutást, amit elkezdett az egészségügyben”.

MNO
2008. 03. 11. 14:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lendvai Ildikó, az MSZP vezérszónoka úgy fogalmazott: a kormánynak az a dolga, hogy végrehajtsa a szavazók többségének akaratát. Hozzátette: a kormánynak ugyanakkor az is dolga, hogy megnézze, működőképes-e az egészségügy és a felsőoktatás. A frakcióvezető kiemelte, hogy a kormány az eddiginél több egyeztetést szeretne az egészségügyben és a felsőoktatásban dolgozókkal. Azonban nincs az a társadalmi párbeszéd, ami önmagában több pénzt teremtene – tette hozzá. Lendvai Ildikó szerint a kieső pénzek pótlása csakis a már létező pénzek átcsoportosításával lehetséges, nem lehet forrásokat másoktól elvenni a népszavazás döntése következtében.

Mint elhangzott, a kormány továbbra is járulékalapú egészségügyben gondolkodik, és azokból a járulékokból kell gazdálkodni, amelyek befolytak. Lendvai Ildikó kitért arra, hogy a kormány a népszavazás eredménye miatt nem akarja csökkenteni a minimál nyugdíjak összegét. Emlékeztetett arra, hogy a vizitdíj bevezetésekor másfajta kompenzációk is voltak, ez az összeg áll rendelkezésre, hogy a kieső pénzeket pótolja a kormány.

A szocialista vezérszónok szerint a Fidesz nem gondolhatja komolyan, hogy a tájékoztatásból kellene a kormánynak pénzt elvenni. A Fidesz azon javaslatára, hogy a játékadóból befolyó összeget fordítsa a kormány az oktatási és egészségügyi fejlesztésekre, Lendvai Ildikó azt mondta, ez az összeg eddig is szerepelt a költségvetésben, tehát nem új pénzt talált az ellenzék.

Mikola István (Fidesz) megjegyezte: izgatottság és feszültség volt Lendvai Ildikó szavaiban, „mintha nem tudná feldolgozni a népszavazás eredményét”. Szerinte a kormánypártok sértettek a népszavazás eredménye miatt, pedig – tette hozzá – a kormány egyértelműen meg akarja büntetni a népet.

„A nép nem mondott kevesebbet, mint azt, hogy állj meg, ne tovább!” – fogalmazott az ellenzéki képviselő. Szerinte a kormány tovább akarja folytatni azt az „ámokfutást”, amit elkezdett. Horváth Ágnes egészségügyi miniszterhez intézve szavait a Fidesz vezérszónoka azt mondta, a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal egyetlen ülésére sem jött el, hogy egyeztessen az ottlevőkkel.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.