Művészetek Völgye helyett Bűvészetek Völgye lesz az idén

A finanszírozás bizonytalansága miatt elmarad a 20. Művészetek Völgye fesztivál. Idén nyáron a Bűvészetek Völgyébe, azaz a Valley of Magic elnevezésű rendezvényre várják majd a közönséget. • Objektív okok? Az idén nem lesz Művészetek Völgye

MNO
2008. 03. 13. 14:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 20. Művészetek Völgye fesztivált a 21. évben tartják meg: 2009. július 3-tól augusztus 2-ig; idén nyáron a Bűvészetek Völgyébe, azaz a Valley of Magic elnevezésű rendezvényre várják majd a közönséget – jelentette be Márta István, a kulturális rendezvény főigazgatója csütörtökön Budapesten. A Művészetek Völgye az idén a finanszírozás bizonytalansága miatt marad el – hangsúlyozta Márta István.

Mint mondta, az állami résztámogatások volumenének ismerete nélkül lehetetlen a szponzorokkal tárgyalni és érdemi szerződéseket kötni, lehetetlen a fesztivál nagyságát, költségvetését megtervezni, ezek hiányában pedig képtelenség lekötni a művészeket és a fesztivált kiszolgáló infrastruktúrát. A július végétől augusztus elejéig tartó Bűvészetek Völgye „egy bűbájos fesztivál, egy gigacsiga fesztivál lesz” – fogalmazott a fesztivál főigazgatója.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.