Nem támogatják anyagilag a BKV-t Pest megye települései

A HÉV-vonalak által érintett települések nem kívánnak anyagi támogatást adni a BKV-nak a vállalat költségvetési hiányának csökkentéséhez, de készek együttműködni a járatok vonzóbbá tételében az utazóközönség megnyerésére - közölte csütörtökön Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke egy szakmai találkozót követő sajtótájékoztatón.

MNO
2008. 03. 13. 14:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szűcs Lajos (Fidesz) elmondta, hogy 18 év után most először ültek tárgyalóasztalhoz a BKV illetékesei azon Budapest környéki 16 település vezetőivel, ahol a HÉV járatai haladnak. Közös álláspontjuk szerint a kocsipark elavult, a 30 éves szerelvények nagy része lepusztult és többi között emiatt a vonalak nincsenek kellőképpen kihasználva. Naponta hozzávetőleg 60 ezer utast szállítanak, ám ennél jóval többen vennék igénybe a járatokat, ha a BKV korszerűsítené a szerelvényeket és jobban figyelembe venné a közönség igényeit. – tette hozzá.

E törekvésben Szentendre, Ráckeve és más érintett település szívesen kivenné részét például a peronok komfortosabbá tételében, az állomásépületek felújításában, P+R parkolók létesítésében. Ésszerű lenne a menetrendet is összehangolni a HÉV-hez kapcsolódó Volán- és MÁV-járatokkal, hogy az utazók gyorsabban érhessenek célba – utalt rá a tanácskozás tapasztalatait összegző elnök.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.