Orbán: A kormánynak meg kell egyeznie

Több vezető politikus a sajtó jelenlétében adta le szavazatát a vasárnapi népszavazáson, így Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, illetve a két legnagyobb parlamenti párt elnöke.

MNO
2008. 03. 09. 18:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke már kora délután szavazott, családtagjaival együtt. A Fidesz elnöke nyilatkozott az újságíróknak, azt hangsúlyozva: ha sikeres lesz a népszavazás, a kormánynak azt is át kell gondolnia, hogy érdemes-e nekifutni az őszi népszavazásnak, vagy meg kell egyeznie a társadalommal. – A szavazás nem a kormányról szól, hanem az országról; a célja, hogy lezárjunk egy rossz korszakot, és egy újat, egy másikat nyissunk – mondta a politikus. Hozzátette: Magyarországon először van ilyen népszavazás, soha a magyarok még nem voltak képesek arra, hogy békésen, a kormánnyal szemben meg tudják magukat szervezni, és szépen, nyugodtan, alkotmányosan érvényt szerezzenek akaratuknak.



Fotó: Radócz Ákos

Szili Katalin szavazata leadása után kijelentette: ha a népszavazáson az igenek győznek, már hétfőn meg kell hozni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésének időpontjára vonatkozó döntéseket, mert „a politikának és a parlamentnek kötelessége a népakaratnak megfelelően határoznia”.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter Vecsésen adta le a szavazatát vasárnap kora délután. A minisztert sok újságíró várta, ám ő elhárította a kérdéseket.

Hiller István oktatási miniszter nem az MSZP által előzetesen közölt időpontban szavazott, ezért az újságírók hiába várták őt 11 órától. A miniszter délután 4 óra körül adta le szavazatát, amikor már csak a legkitartóbb fotósok várakoztak a szavazókörnél.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.