Ötpárti egyeztetés kezdődhet „a rendbontók megfékezésére”?

Az MSZP ötpárti egyeztetést kezdeményez a rendbontók és rendzavarók hatékonyabb megfékezése érdekében – jelentette be Bárándy Gergely kedden Budapesten. A kormánypárti politikus közölte: Rogán Antalnak, az V. kerület fideszes polgármesterének kezdeményezése adta az alapot az ötpárti egyeztetésre.

MNO
2008. 03. 18. 14:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kezdeményezésnek nem a békés demonstrációk szigorítása, hanem a rendbontók megfékezése a célja – mondta a kormánypárti politikus. Úgy vélte, komoly társadalmi üzenete lenne annak, ha az Országgyűlés nagy többséggel, ellenszavazat nélkül fogadná el a törvénymódosításokat. Hozzátette: a büntető törvénykönyv mellett más jogszabályok módosítását is el tudja képzelni, példaként a szabálysértési törvényt említette. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a már meglévő jogszabályokat meg kell próbálni következetesen alkalmazni, de elengedhetetlen új jogintézmények bevezetése is.

Bárándy Gergely elmondta: azt szeretnék, hogy mindenki félelem nélkül mehessen ki az utcára véleményét elmondani, és ne kelljen attól tartani, hogy „egyes elemek a közrendet súlyosan megzavarva az ő testi épségüket és akár életüket veszélyeztetik”.

Rogán Antal múlt szerdán jelentette be, hogy a gyülekezési jog szigorítását kezdeményezte országgyűlési képviselőként, a módosító indítványban egyebek mellett új mellékbüntetésként a rendezvénytől való eltiltás szerepel. Vasárnap a politikus már arról beszélt, hogy átdolgozná javaslatát, amelyről emberi jogi szervezetekkel, alkotmányjogi szakértőkkel és a parlamenti pártokkal is egyeztetne.

Kérdésre válaszolva Bárándy Gergely azt mondta, sajnálja, hogy Rogán Antal átdolgozásra visszavonta a javaslatot, mert szerinte ennek az előterjesztésnek a módosításával is lehetne eredményt elérni. A szocialista képviselő hozzátette: az általa szintén a múlt héten benyújtott Btk.-módosítást is kész átdolgozásra visszavonni, ha a parlamenti pártok részt vesznek az ötpárti egyeztetésen, mert szeretné, ha közösen nyújtanák be a javaslatot. A politikus pénteken a garázdaság minősített eseteinek módosítását javasolta.

Bárándy Gergely kitért arra, hogy az egyeztetésekbe be kell vonni a társadalmi szervezeteket, alkotmányjogászokat és a rendőrség szakértőit is. Elmondta: az egyeztetések kapcsán Gusztos Péternek (SZDSZ), Répássy Róbertnek (Fidesz), Rubovszky Györgynek (KDNP) és Herényi Károlynak (MDF) küldött levelet.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.