Ötpárti igen egyes adómódosításokra

A parlamenti frakciók támogatják az egyes adótörvények módosítását – derült ki az együttes általános és a részletes vitában elhangzottakból kedden. Az ellenzék szerint általános jogbizonytalanság jellemzi az adótörvények területét, míg a kormánypárt túlzottnak nevezte az ellenzék aggodalmait.

MNO
2008. 03. 04. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jauernik István (MSZP) emlékeztetett arra, februárban többször is volt ötpárti egyeztetés az ügyben. A szocialista politikus az önkormányzatokat érintő változásokról beszélt. Mint mondta, a fordított áfa új jogintézmény, és ilyenkor előfordul, hogy utólag szükség van finomhangolásra. Hozzátette: az ingatlanok bérbeadásával kapcsolatos szabály megváltoztatásával teljes mértékben sikerült az önkormányzatoknak azt a jogos igényét teljesíteni, hogy szabad kezet kapjanak a kérdésben. A szocialista politikus kitért arra, az étkeztetési áfa ügyében visszaállítanák a tavalyi állapotot, vagyis az önkormányzatok mégis visszaigényelhetnék az általuk megfizetett forgalmi adót.

Tállai András (Fidesz) a mostani módosítással összefüggésben hangsúlyozta: az adótörvények tekintetében jogbizonytalanság van Magyarországon, az adójavaslatok olykor szakmailag előkészítetlenek. Mint fogalmazott, a selejtet mielőbb jó termékre kell cserélni, ezért járultak hozzá, hogy az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhassa az adótörvények módosítását. Megjegyezte: a költségvetési bizottság által hétfőn benyújtott öt módosító javaslatot támogatják. Az ellenzéki képviselő aggályosnak nevezte a fordított áfával kapcsolatos módosítást, mert ez nem oldja meg az eddig felmerülő összes problémát. Tállai András úgy látja, a módosítás több ponton visszatér az 1992-es áfatörvényhez, vagyis a korábbi szabályozáshoz. Azt kérdezte: a többi törvénynél miért nem teszi meg a kormány ugyanezt az önbevallást, vagyis miért nem ismeri el, hogy amit akartak, az nem jó?

Hargitai János (KDNP) is úgy vélekedett, hogy átgondolatlan a törvényalkotás. „Ámokfutás, ami történik” – hangoztatta, hozzátéve: az unióban a jogelveket be kell tartani, kiszámíthatatlan jogalkotás miatt már marasztaltak el parlamentet.

Gegesy Ferenc (SZDSZ) szerint ami történt, nem olyan súlyú hiba, mint amilyenről az ellenzék beszél. Ez kormányoktól függetlenül előfordul – vélekedett. Álláspontja szerint az lenne a jó, ha az adótörvények vitája nem esne egybe a költségvetési vitával.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.