Pénztártörvény: az Alkotmánybírósághoz fordul az MDF

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Demokrata Fórum (MDF) az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban – jelentette be Herényi Károly, a párt frakcióvezetője. Hozzátette: az egészségbiztosítási pénztárakról szóló, február 11-én újra elfogadott törvény szerintük több ponton alkotmányellenes.

MNO
2008. 03. 04. 12:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csáky András, a párt országgyűlési képviselője a részletekről elmondta: szerintük a jogbiztonság elvét sérti az, hogy a törvény százhúsz felhatalmazó rendelkezést ad, így a jogszabály tényleges tartalma nem ismeretes, ami ütközik a jogalkotási törvénnyel. Továbbá aggályosnak tartják azt is, hogy nem készültek el a hatástanulmányok az ellátórendszer és a betegellátás kapcsán.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja szerint aggályos az is, hogy sérül az egyén orvos- és intézményválasztási joga azzal, hogy az új pénztári törvény értelmében a pénztár dönt arról, hol, melyik orvos szolgáltatását veheti igénybe a beteg. „A gyógyításba is nagyon belenyúl, és inkább a pénztárak akaratát preferálja a törvény” akkor, amikor a nem sürgős ellátások esetén a pénztár előzetes engedélyeztetését szabja feltételként az egyes beavatkozásokhoz – mondta a képviselő.

Csáky András kérdés kapcsán közölte: azért most fordultak az Alkotmánybírósághoz, mert megalapozott beadványt akartak készíteni, amely az egyeztetések után mostanra készült el. „Ha egészében nem tekinti alkotmányellenesnek a törvényt az Alkotmánybíróság, akkor legalább ezeket a passzusokat vegye ki” – tette hozzá Csáky András.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.