Pokorni: A potenciális tehetségeket rekesztik ki a tandíjjal

Az Oktatási Minisztérium el akarja titkolni a felvételi adatokat, hogy ne kelljen nyilvánosságra hozni a népszavazás előtt, mennyivel kevesebb volt a jelentkező a felsőoktatásban, mint korábban – mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

MNO
2008. 03. 04. 17:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz alelnöke kifejtette: reméli, a mostani titkolózás azt jelenti, hogy pusztán meg akarják úszni ezt a hetet, nem pedig azt a szándékot takarja, hogy a tandíj emelésére készülnek. Felidézte, 2006-ban közmegegyezés volt abban a kormánypártok és az ellenzék között, hogy Magyarországon nem akarnak tandíjat. A választások után ennek ellenére a koalíció olyan tandíjrendszert foglalt törvénybe, amelyik azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nem kerülhet be a felsőoktatásba az, aki tehetséges, hanem csak azoknak van erre esélyük, akiknek a szülei ki tudják fizetni a tandíjat.

A jelentkezők száma a tandíj bevezetésének hírére már 2006–2007-ben jelentősen csökkent, 25 ezer „potenciális tehetsége ennek az országnak” esett el attól a lehetőségtől, hogy egyetemre vagy főiskolára járjon – mondta az ellenzéki politikus. Attól tart – tette hozzá –, hogy az idén tovább csökkent a jelentkezők száma.

Az utóbbi években néhány nap alatt, 2005-ben hét, 2006-ban pedig kilenc nap alatt nyilvánosságra kerültek az adatok, most pedig február 15-e óta már 19-20 nap telt el, ami annyit jelent, hogy a minisztérium titkolózik – jelentette ki Pokorni Zoltán. Amikor Hiller István oktatási miniszter hétfőn a parlamentben azt állította, hogy az elmúlt nyolc évben nem sikerült harminc napon belül a jelentkezési lapok összeszámlálása, nem mondott igazat – jelentette ki.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.