Roma kapcsolattartók a hevesi rendőrségnél

Roma rendőrségi kapcsolattartók kijelölését tervezi a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat – jelentette be a szervezet elnöke hétfőn Egerben.

MNO
2008. 03. 03. 15:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csík Zsolt ezt abból az alkalomból közölte, hogy együttműködési megállapodást írt alá Juhász István ezredessel, Heves megye rendőrfőkapitányával. A kapcsolattartók legfőbb feladata a konfliktusok megelőzése lesz, illetve konfliktushelyzetben segítségére lehetnek a rendőrségnek a közrend helyreállításában – tette hozzá a kisebbségi vezető.

Juhász István hangsúlyozta, kiemelt feladatának tartja, hogy együttműködjön a megyében élő cigány kisebbséggel; ezért volt fontos számára egy valóban élő, vagyis nem protokolláris jellegű megállapodás megkötése. Egyben hasznosnak nevezte a kisebbségi önkormányzat javaslatát. Példaként említette, hogy a roma kapcsolattartók a rendőri erők segítségére lehetnek a cigány családok közötti, esetleg tettlegességig fajuló viták kezelésében.

Ugyanakkor a közreműködésükkel például bűnmegelőzési programokba, állampolgári ismereteket oktató kurzusokba is bevonható volna a roma lakosság. Ez utóbbi annál is inkább szükséges, mert sok roma fiatal a bűnelkövetéskor nincs tisztában azzal, hogy olyan bűncselekményt követ el, amelynek súlyos börtönbüntetés lehet a következménye – szögezte le a kapitány.

Mindennek érdekében, amennyiben kijelölésre kerülnek a roma kapcsolattartók, a rendőrség kész képzést tartani számukra, akár egy kéthetes kurzus keretében – mondta a főkapitány. A felek abban is megállapodtak, hogy egy-kéthavonta közösen tekintik át az együttműködési megállapodásban foglaltak megvalósulását.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.