Sikeres volt a választási informatikai rendszer főpróbája

Megtartották a választási informatikai rendszer főpróbáját kedden. A lebonyolításban most először résztvevő, és a kistelepülésekről adatot szolgáltató anyakönyvi informatikai rendszer a várakozásokon felül szerepelt - hangzott el az Országos Választási Iroda (OVI) keddi sajtótájékoztatóján.

MNO
2008. 03. 04. 19:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rytkó Emília, az OVI vezetője emlékeztetett rá: a magyar választási rendszer olyan, hogy informatikai támogatás nélkül lehetetlen a választást lebonyolítani. Mint mondta, az elmúlt négy hétben is informatikai támogatással oldották meg a szavazókörök, a kijelölt szavazókörök kialakítását, az új választási honlap és az értesítők elkészítését. Az irodavezető felhívta a figyelmet a mostani népszavazás egyik informatikai újdonságára: ez az első alkalom, hogy az összes településen a kiadott igazolásokat egy központi rendszerben kezelik, nyilvántartják és első alkalommal fogják tudni már a szavazást követő negyedik napon megállapítani, volt-e kettős szavazás.

Fotó: Székelyhidi Balázs

A népszavazás napján, vasárnap reggel az első adatok, amelyek megjelennek az OVI honlapján, arról fognak tájékoztatni, hogy a magyarországi 11 ezer szavazókörben összesen mennyi választásra jogosult van. Ezt követően kétóránként, a nap folyamán összesen hat alkalommal közlik a részvételi adatokat. A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságoknak és a velük dolgozó jegyzőkönyv-vezetőknek a legrövidebb időn belül meg kell küldeniük egy adatlapon az előzetes adatokat a központba. Az OVI honlapján vasárnap este 7 órától lesznek ezek az adatok elérhetőek, de ez még nem a jegyzőkönyvek feldolgozása alapján keletkezett végeredmény lesz, hiszen meg kell várni, amíg megérkeznek és az Országos Választási Bizottság összeszámolja a külképviseleteken leadott szavazatokat is. Rytkó Emília közölte: március 14-én lehet végleges jogi eredménye a népszavazásnak.

Kedden ezt a folyamatot modellezték: a „kosztümös főpróbán” minden állomáshelyről megpróbáltak eljuttatni a központba egy-egy teszt-adatlapot, valamint tesztelték a rendszer terhelhetőségét és a szavazat-összesítést is. Deményné Kertész Krisztina, az OVI informatikai szakértője a sajtótájékoztatón elmondta: minden olyan számítógépről küldtek most adatot, amely a választás éjszakáján „dolgozni fog”, vagyis a teszt-adatmennyiség megegyezett a vasárnap várhatóval. Az informatikai eszközrendszer megfelelő teherbírású gépekből áll össze, és megerősítettük a biztonsági rendszert is – hangsúlyozta a szakember.

Az adatok begyűjtéséről szólva azt mondta: két közigazgatási rendszer infrastruktúráját használják hozzá, az egyik a minden városban működtetett okmányirodai rendszer, a másik – ezen a választáson ebben a szerepkörben debütáló – a kistelepülések polgármesteri hivatalaiban működtetett anyakönyvi szolgáltató rendszer, amely külön hálózaton csatlakozik a központhoz. A kistelepülések minden választási adatot maguk rögzítenek, nem kell az adatlapot bevinni a körzetközponti okmányirodába – magyarázta a szakember, hozzátéve: ettől azt várják, hogy az adatok gyorsabban fognak érkezni. Rytkó Emília megjegyezte: a keddi informatikai főpróba után szerdán tartják az igazgatási főpróbát, vagyis a jegyzőkönyvek ellenőrzését. Az informatikai és igazgatási próbán közel 20 ezer ember vesz részt, a próba hivatalos értékelése még hátravan.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.