Sólyom: A politikusoknak le kell vonni a következtetéseket

Sólyom László a Duna Palotában szólt a népszavazás eredményeiről. A köztársasági elnök megköszönte mindenkinek a részvételt, és felhívta a figyelmet arra, hogy két fontos ünnep is az ország előtt áll: március 15-e és a húsvét.

MNO
2008. 03. 09. 20:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök megköszönte mindenkinek, hogy fontos politikai jogait gyakorolta. Sólyom szerint a választók egyöntetűen kinyilvánították politikai akaratukat, mert az ország minden részében hasonló eredmény született.

– Most az Országgyűlésen és a politikusokon a sor – mondta Sólyom László. – Le kell vonni a következtetéseket, és meg kell tenni a megfelelő lépéseket – jelentette ki a köztársasági elnök.

Végül Sólyom László felhívta a figyelmet arra is, hogy most már az ország előtt álló két fontos ünnep felé kellene fordulnunk. „Merítsünk erőt történelmünkből és nyugodt méltósággal ünnepeljük meg a szabadságot”, március 15-ét, a rákövetkező héten pedig a húsvétot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.