Szegedre szállították át Zuschlagot, de nem nyilatkozhat

Kecskemétről Szegedre szállították át csütörtök délben az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag Jánost. A szocialista politikus már fél éve előzetesben van, letartóztatásának meghosszabbításakor az eljárási rend szerint beszélhet a nyomozási bíróval.

MNO
2008. 03. 13. 11:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsított MSZP-s politikus fél éve van már előzetes letartóztatásban, és ilyenkor – a szabályok szerint – a következő meghosszabbításnál személyesen is kifejtheti véleményét előzetes letartóztatásáról a nyomozási bírónak. A meghallgatást a Szegedi Városi Bíróság épületében tartják.

Zuschlag János egyébként a szegedi út előtt kérte az ügyében nyomozó Bács-Kiskun Megyei Főügyészséget, hogy a bírói meghallgatást követően nyilatkozhasson majd az épületben tartózkodó újságíróknak. Az ügyészség ezt nem engedélyezte.

(baon.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.