Sztrájkveszély a Kapos Volánnál – bezárják a marcali telepet?

Ismét sztrájkveszély van a Kapos Volánnál, mert a társaság be akarja zárni a marcali műszaki telephelyet. A szakszervezet a munkabeszüntetésre is kész, hogy ezt megakadályozza - közölte Dobi István szakszervezeti vezető kedden, a cég vezetésével folytatott konzultációt követően.

MNO
2008. 03. 18. 23:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) helyi elnöke elmondta: három kérdésről tárgyaltak, ebből kettőben megállapodásra jutottak: az alvállalkozók alkalmazását elvetették, illetve a hideg étkezési utalványok beváltását több beváltóhelyre kiterjesztették. A marcali telephely ügyében azonban változatlan a társaság vezetésének az álláspontja, azaz kitartanak a bezárás mellett, arra hivatkozva, hogy veszteséges – tette hozzá Dobi István.

A jogászuk szerint a szerződés értelmében csak akkor zárhatják be a 20 embernek munkát adó telephelyet, ha eladják – magyarázta a szakszervezeti vezető. Megjegyezve: tudomásuk szerint nincs vevő a láthatáron, azaz a bezárás jogellenes lépés lenne a vállalat részéről.

A dolgozók 80 százaléka támogatja a szakszervezetet abban, hogy ha kell, akkor sztrájkkal tiltakozzanak a vezetés szándéka ellen – közölte Dobi István. Hozzátette: a sztrájk jogosságát illetően a napokban állásfoglalást kérnek a munkaügyi bíróságtól.

A Kapos Volán szakszervezete az elmúlt hónapokban többször szervezett sztrájkot. Tiltakoztak az autóbuszok típusa szerinti eltérő korkedvezményes nyugdíj miatt, továbbá akkor is sztrájkoltak, amikor megakadtak a bértárgyalások.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.