Tarlós: Fontos változások a szavazás technikai részleteiben

Utolsó hetébe lépett a Fidesz szociális népszavazási kampánya. Tarlós István és a meghívott előadók hétfőn Vácott és Dunakeszin tartottak lakossági fórumot. Tarlós kérte azokat, akik hosszú idő óta először szavaznak, hogy ellenőrizzék, nevük szerepel-e a választói névjegyzékben.

MNO
2008. 03. 04. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kampány politikai irányítója mindkét helyszínen fontos tájékoztatást nyújtott a népszavazás technikai részleteit illetően: felhívta a figyelmet, hogy az a szavazó, aki az előző választáson nem vett részt, de most élni kíván alkotmányos alapjogával, és eddig nem kapott értesítést a választói névjegyzékbe való felvételéről, lakóhelyén a polgármesteri hivatalban érdeklődjön ez ügyben. Az eddigiektől eltérően ugyanis március 9-én már nincs lehetőség pusztán személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával a szavazókörben a névjegyzékbe való feliratkozásra – olvasható a Fidesz honlapján. A másik változás a korábbiakhoz képest – emlékeztetett Tarlós –, hogy mozgóurnás szavazás esetén nem elég, ha azt egy adott intézmény igényli, hanem szavazónként kell előzetesen írásban kérvényezni.

Dunakeszin Csomós Miklós, a Fidesz fővárosi frakcióigazgatója a fórumon kifejtette: aki három igennel szavaz, az szolidaritást vállal azokkal, akik már a többször 300 forintos vizitdíjakat sem engedhetik meg maguknak. Ugyanitt Pesti Imre fideszes egészségügyi szakpolitikus elmondta, hogy sok beteg idő előtt hagyja el a kórházat, mert nem képes kifizetni a napidíjat. Ennek az a következménye, hogy az orvosok sokkal rosszabb állapotban látják viszont őket, mint ahogy távoztak, ezért a gyógyításuk költségei is emelkednek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.