Több százezer forintos fűtésszámlák Sátoraljaújhelyen

Egyszerre négyhavi fűtésszámlát kaptak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely távhős lakásaiban élők még tavaly karácsony előtt, az összeg néhány esetben a százezer forintot is meghaladta.

MNO
2008. 03. 11. 7:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helyi képviselők aláírásgyűjtésbe kezdtek, az önkormányzat vizsgálatot indított az ügyben és végső soron szolgáltatóváltást is kilátásba helyeztek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság elmarasztalta és figyelmeztette a Tigáz DSO-t – írta a keddi Észak-Magyarország.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere kijelentette: a fogyasztóvédelem vizsgálati eredménye megalapozza a szerződésbontást. Rámutatott, hogy nemsokára közös megegyezéssel megszűnik a Tigáz DSO és a sátoraljaújhelyi önkormányzat által korábban kötött szerződés. A közbeszerzési eljárás kiírása és elbírálása után már az idei, új fűtési szezonra új szolgáltatója lesz a városnak. A szolgáltatóváltástól azt remélik, hogy a távhőszámlák összege legalább egytizedével csökken majd – írta a lap.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.