Új igazgatói poszttal búcsúzott Rudi Zoltán

Hivatali idejének utolsó napjaiban új, a kommunikációs stratégiáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatói posztot hozott létre Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke - értesült a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének több tagjától kedden a távirati iroda.

MNO
2008. 03. 04. 21:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az igazgató posztja egyelőre betöltetlen – mondták el egybehangzóan; többen utaltak arra, hogy az elnök mandátumának éjféli lejárta után – ügyvezetőként – a hétfőn alelnökké kinevezett Medveczky Balázs akár magával Rudival is betöltheti a tisztséget. Egyikük elmondása szerint kedd esti rendkívüli elnökségi ülésükön részt vett ugyan az ügyvezető, ám őt nem hallgatták meg a kérdésben.

Czeglédi László kuratóriumi elnök, aki délelőtt még arról beszélt, hogy az ügyvezető hatáskörének megszabásáról tárgyalnak majd, a tanácskozás után annyit közölt: szerdai, rendes ülésükön tovább foglalkoznak a témával. Az MTI-nek az MTV kommunikációs irodájának egyetlen illetékesét sem sikerült kedd este megszólaltatnia a témában.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.