A milliárdos Kóka csökkentené a szociális és jóléti kiadásokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Túlságosan magas Magyarországon a szociális-jóléti kiadások mértéke; az efféle juttatások odaítélésekor jobban figyelembe kellene venni a rászorultság elvét – mondta Kóka János. A Szabad Demokraták Szövetségének csalással megválasztott elnöke adót is csökkentene.

MNO
2008. 05. 20. 10:46

Egy másik kérdésre, hogy hogyan jöhet létre a vázolt program megvalósításához szükséges széles konszenzus, miközben – ahogy a kérdező német üzletember fogalmazott –, egy külföldi számára szokatlanul mély a megosztottság Magyarországon a politikai táborok között, a pártelnök azt mondta: a megosztottság felszámolásában az üzleti elit is segíthet azzal, hogy ráébreszti a politikai szereplőket arra, a liberális párt programjában vázolt irányba kell haladni.

Kóka János arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e együttműködés valamikor a jövőben a Fidesz és az SZDSZ között, azt felelte: jelen pillanatban nem tudja elképzelni az együttműködést egy Orbán Viktor vezette Fidesszel.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.