Emberi jogok Tibetben – Az MSZP nem ítéli el a Kínai Népköztársaságot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A külügyi bizottság döntésének értelmében nem bocsátják általános vitára azt a négypárti javaslatot, amely többek között arra szólítja fel a Kínai Népköztársaságot, hogy Tibet ügyében tartsa tiszteletben a nemzetközileg elismert emberi jogokat. A szocialista párt - a kormánnyal egyetértésben - nem támogatja az indítványt.

MNO
2008. 05. 20. 12:51

A testület tárgyalt Révész Máriusz (Fidesz) és Alföldi Albert (MSZP) önálló indítványáról is, mellyel a képviselők azt kezdeményezték, hogy a magyar igazolvánnyal rendelkező szerbiai és ukrajnai magyaroknak ne kelljen meghívólevelet igényelniük magyarországi vízumuk kiállításához.
Az erről szóló vitában Horváthné Fekszi Márta és Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára úgy foglalt állást, hogy a javaslat nem támogatható, mert egyrészt a vízumigénylés az Európai Unióban nem nemzeti hatáskör, másrészt a szerbiai és ukrajnai magyarok többsége ma is díjmentesen kap magyarországi vízumot. A bizottság 9 igen, 10 nem szavazattal és 1 tartózkodással elutasította az önálló képviselői indítvány tárgysorozatba vételét.

(Forrás, MTI, Index)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.