Advertumos milliárdok – A Fidesz meghallgatná Verest

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz kezdeményezi az Országgyűlés kulturális és sajtó-, továbbá turisztikai és sportbizottsága együttes ülésének összehívását az Advertum Kft. hitelfelvételéhez adott kezességvállalás ügyében; az ülésen elsőként Veres János pénzügyminisztert kívánják meghallgatni – jelentette be Bánki Erik, a sport- és turisztikai bizottság fideszes elnöke.

MNO
2008. 06. 08. 14:51

Veres János pénzügyminiszter – május 29-én – egyszer már határozottan visszautasította azt az állítást, hogy "közismerten jó kapcsolata" van a kormányzati kezességhez jutott Advertum Kft. egyik korábbi vezetőjével. A pénzügyminiszter azzal kapcsolatban beszélt erről egy sajtótájékoztatón, hogy a Magyar Nemzet május 26-ai számában azt írta: Sziky Gyula, az Advertum volt résztulajdonosa jó viszonyt ápol a tárcavezetővel.

Az ügyben érintett profi futballklubok a marketing- és reklámjogok átadásáról június első napjaiban tárgyaltak, ám egyezség egyelőre nem született. Az Advertum Kft. rendelkezik – saját közlése szerint – a Nyíregyháza és a Diósgyőr élvonalbeli labdarúgócsapatának marketing- és médiajogaival.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.