Az agydaganatot jelenleg egyetlen készítménnyel lehet eredményesen kezelni a világon. Dr. Lövey József az Országos Onkológiai Intézet főorvosa elmondta: ennek a gyógyszernek az ára – mint minden modern onkológiai gyógyszernek – meglehetősen magas. Hozzátette: szigorú szabályok vannak arra, hogy mely beteg kaphat belőle. A páciens állapotát megfelelően dokumentálni kell és egy úgynevezett méltányossági kérelmet kell benyújtani az OEP számára.
A betegnek azonban így is 6-8000 forintjába kerül a gyógyszer, ráadásul az engedélyre sokszor egy hónapot is várni kell. A kezelések megkezdésénél azonban a gyorsaság rendkívül fontos, a rákos sejtek száma ugyanis 2-3 naponta megduplázódik. Ezért itt nem lehet betartani, olyan közigazgatási szabályokat, mint hogy 30 napon belül kapnak választ – mondta el Vasváry Artúrné a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Hozzátette: ha hiánypótlás van, akkor van, hogy ez még tovább is csúszik.
A liga ezért külön eljárásrendet kér az egészségbiztosítási pénztártól. Rendezvényükre az új szocialista egészségügyi minisztert is meghívták, a díszvendég azonban nem ment el az ülésre.
(hírTV)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.