„Hunnia seregének” erőteljes fellépésétől tart a BRFK

A tavalyinál szervezettebb, hevesebb, kegyetlenebb támadásoktól tart a BRFK a jövő szombati Meleg Büszkeség napi felvonulás résztvevői ellen, miután Budaházy György és Toroczkai László interneten terjesztett, Hunnia serege megvédi a magyarok fővárosát címmel közölt közös felhívásában arra szólította föl a magyar hazafiakat, hogy július 5-én jöjjenek Budapestre, az Oktogonhoz.

MNO
2008. 06. 25. 6:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BRFK szóvivője nem bocsátkozott találgatásokba az ellentüntetők várható létszámáról. Arról sem nyilatkozott, hogy mekkora erőkkel készülnek a jövő szombati rendezvényekre. A Népszabadság rendőrségi forrásokból úgy tudja, a BRFK-n attól tartanak, hogy a tavalyinál több és brutálisabb támadásnak lesznek kitéve a felvonulók.

Tafferner Éva a Népszabadságnak elmondta: kedd délig egyetlen, a melegfelvonuláshoz kapcsolódó demonstrációt jelentettek be: a Rendszerváltó Fórum a melegfelvonulás befejezése után ugyanazon az útvonalon vonul majd végig, amelyen előttük a melegek tették. Demonstrációjukat a BRFK tudomásul vette és biztosítja.

Természetesen mi is olvassuk az internetes felhívásokat, mozgósításokat – mondta Tafferner Éva, hozzátéve: a rendőrség mindent elkövet a rendzavarás, az erőszak, a melegek elleni támadások, akciók, a felvonulók és az ellendemonstrálók esetleges összecsapásának megelőzése érdekében.

(Népszabadság)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.