Kóka János kortesbeszéde

Ne akarjunk most újabb koalíciót – mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke, elnökjelöltje szombaton Budaörsön, a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén.

MNO
2008. 06. 07. 10:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akkor leszünk ott a Magyar Országgyűlésben és az Európai Parlamentben, ha megőrizzük függetlenségünket, ne akarjunk most újabb koalíciót – jelentette ki a pártelnök, aki azt ígérte, tartalmi politikát folytató, független liberális párt lesz az SZDSZ. A politikus április 27-ét, az SZDSZ koalícióból való kilépéséről döntő küldöttgyűlésének napját a függetlenség napjának nevezte. Szavai szerint új politikai tér nyílt a párt előtt, és nem lehet sem egy Gyurcsány Ferenc vezette, sem egy másmilyen MSZP-vel koalíciót kötni.



Fotó: Tóth Tibor

„A sodródás, koalíciós elszürkülés helyett maradjunk független, konstruktív ellenzéki párt” – közölte. Kóka János szerint a kisebbségi kormány sorsa az SZDSZ-en is múlik, jobb költségvetés készülhet ősszel, mint bármikor a koalíciós kormányzás alatt, az SZDSZ-nek van programja az adócsökkentésre.

Hozzátette: programjuk három év alatt ezermilliárd forintos adócsökkentésről és az egykulcsos adó bevezetéséről szól. Az SZDSZ elnöke pártja alacsony népszerűségét azzal magyarázta, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy tudott „minden liberális témát elszívni előlünk, hogy azok egy centivel sem jutottak közelebb a megvalósulás felé”. „Ő liberálisabb volt a liberálisoknál, legalábbis szóban” – fűzte hozzá.

A politikus szerint a népszerűségvesztés másik oka, hogy a koalícióban az SZDSZ-nek jutott a reformok kellemetlen része. Mint mondta, lehet, hogy már tavaly nyáron, a koalíciós szerződés kiegészítésekor ki kellett volna lépni a koalícióból. „Nem az a baj, hogy túlságosan hirtelen döntöttünk a kilépésről, hanem az, hogy túlságosan későn” – mondta.

A pártelnök szerint nem tett jót az SZDSZ-nek a párt borsodi botránya. Amikor kiderült, hogy egyesek csaltak, ahelyett, hogy a felelősöket kitettük volna a pártból, az egész ügyet magunkra húztuk – mondta. Kóka János beszélt arról, hogy folytatni szeretné pártelnöki munkáját, és szerinte ha az SZDSZ jól akar szerepelni a következő választásokon, akkor a helyi ügyeket be kell rántani a politika centrumába.

Az SZDSZ-es politikus a párt egységéről szólva azt mondta, az SZDSZ-ben mindenkinek kell, hogy legyen módja és lehetősége az érvényesülésre. „Ezt hívom én új koalíciónak. Koalíciónak a párton belül” – fogalmazott. Kóka János azt mondta, tisztában van az erősségeivel, és jól ismeri a gyengéit is, képes szervezni és vezetni a pártot, és képes csapatban játszani.

Megjegyezte, azt is tudja, hogy nem elég népszerű, és az SZDSZ programjával sok ellenséget is szerzett. Hozzátette: „az általam vezetett pártban nyitva a pálya, szabad a tér mindenkinek, aki hajlandó népszerűségét a párt érdekében kamatoztatni”. Ha 2009-ben nincs az elvárt siker, akkor tudni fogja, mi a dolga – közölte.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.