Megszüntetné az ezerfős alatti önkormányzatokat a kormány?

Továbbra sincs esély a regionális önkormányzatok megalakítására, pedig a kormány álláspontja szerint ez jó megoldás volna - jelentette ki Jauernik István, az önkormányzati tárca államtitkára, kedden Gyöngyösön.

MNO
2008. 06. 24. 13:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már 2006 nyarán a parlament elé került az a törvénytervezet, amely szerint 2009-ben regionális választott önkormányzatok váltanák fel a megyeieket, de nem kapott kellő támogatást az elképzelés, és azóta sem jött létre ötpárti egyetértés e kérdésben – idézte fel rögtönzött sajtótájékoztatóján Jauernik.

Az önkormányzati rendszer hatékonyabb és költségtakarékosabb működtetése érdekében indokoltnak tartaná ugyanakkor, hogy az ezernél kisebb lélekszámú településeken ne működjék főállású polgármester és önálló önkormányzati hivatal – közölte a Baloldali Önkormányzati Közösség Országos Tanácsának kibővített ülése előtt Jauernik.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.