Nem műszaki hiba okozta a fehérgyarmati repülőbalesetet

Nem talált a gép rendellenes működésére utaló nyomot a fehérgyarmatnál lezuhant repülő fekete dobozát vizsgáló bizottság – tudható meg a Közlekedésbiztonsági Szervezet pénteki közleményéből. • Vizsgálják a lezuhant katonai oktatógép fekete dobozát • Katonai gép zuhant le Fehérgyarmatnál • Katonai gép zuhant le Szabolcsban: két halott

MNO
2008. 06. 27. 11:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A független szakmai vizsgálat folytatódik a roncs további vizsgálatával, illetve a repülés előkészítésének, végrehajtásának további elemzésével” – áll a közleményben.

Június 20-án zuhant le az L-39-es típusú Albatros kiképzőgép; a balesetben mindkét pilóta életét vesztette; az akkor közzétett elsődleges adatok szerint a pilóták nem tervezett és rendkívül kockázatos manővert hajtottak végre a géppel.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-nek elmondta: a gép kiképzőrepülés közben zuhant le; Kecskemétről szállt fel 10.25 órakor, utoljára 11.02 órakor jelentkezett be az irányítótoronynak. Ezt követően nem sokkal megszakadt a bázis kapcsolata a repülőgéppel.

A szóvivő később, budapesti sajtótájékoztatóján kitért arra: a pilóták katapultálni próbáltak, ez a művelet azonban nem sikerült. Az oktató pilóta holttestét a repülőgépen kívül találták meg, míg a növendékét a gépben.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.