Nincs megállapodás az öröklési illeték csökkentéséről

Nem született végső megállapodás az öröklési illeték mértékének csökkentéséről a parlamenti pártok között a hétfői ötpárti egyeztetésen.

MNO
2008. 06. 02. 15:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vitányi István (Fidesz) a megbeszélés után közölte: pártja minden olyan javaslatot támogat, mely az emberek terheit csökkenti. Mint mondta, az öröklési illeték mértékének csökkentéséről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban akkor történne előrelépés, ha az MSZP és az SZDSZ konkrét javaslattal állna elő. Közölte: pártja javaslata az, hogy 25 millió forintig az első örököscsoportba tartozók öröklési illetéke nullakulcsos legyen, e felett pedig tíz százalék legyen az öröklési illeték. Újságírói kérdésre azt mondta: az öröklési illetékből 8,2 milliárd forint bevétele van a költségvetésnek.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt mondta: az SZDSZ ígéretet tett arra, hogy még a héten elküldi írásbeli javaslatát az öröklési illeték mértékének csökkentéséről. Ennek a javaslatnak a birtokában jövő hét hétfőn újból összeülnek a parlamenti pártok képviselői, hogy egyeztessenek a törvényjavaslatról – tette hozzá. Emlékeztetett arra: az MDF eredeti javaslata az volt, hogy 18 millió forintig legyen adómentes az egy örökösre jutó hagyaték. A lényeg az, hogy a pártok bizonyítsák be, képesek pártérdekeiken felülemelkedve, valóban a társadalom érdekeit szolgálni – jelentette ki Herényi Károly.

Szabó Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője közölte: frakciója támogatja, hogy az örökösök szempontjából méltányosabb legyen a rendszer. Ezt a szocialista párt úgy tudja elképzelni, hogy az első és a második rokonsági fokot összevonják – tette hozzá. Emlékeztetett azonban arra: „ezzel a döntéssel lemondunk nemcsak az állam bevételeiről”, hanem önkormányzati bevételekről is. Pártja nevében hangsúlyozta: továbbra is támogatják az illetékmentes öröklést egy bizonyos mértékig. Mint mondta, ennek formáit ősszel, az adótörvények módosításakor kívánják megteremteni. Az MSZP nem szeretné azonban, ha kiemelkedő vagyonokat illetékmentesen lehetne örökölni – tette hozzá.

Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője is az egyszerűsítés mellett foglalt állást. Hozzátette: az MDF javaslatában szimpatikus az, hogy a rokonok, családtagok számára egyértelműen kedvezőbb adókulcsot tartalmaz. A KDNP számára az a javaslat is támogatható, miszerint minél több gyereke van valakinek, annál nagyobb vagyon örökölhető tőle illetékmentesen. Az ötpárti egyeztetésen az SZDSZ-t Gegesy Ferenc képviselte, aki azonban nem nyilatkozott az újságíróknak.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.