Szilágyi László elmondta: formálisan ugyan nem rendelték el a fokozott ügyészi felügyeletet a nyomozásnál, de a nagy országos visszhang miatt kiemelten kezelik az eljárást.
A szóvivő megerősítette, hogy rongálás vétségének megalapozott gyanújával folyik a nyomozás. Vizsgálják azt is, hogy az állítólagos „rasszista kijelentések és megnyilvánulások kapcsán történt-e bűncselekmény”. A nyomozás befejezésének határideje augusztus elején jár le.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg által szervezett nyíregyházi Trianon-megemlékezésen még június 8-án összetörték az egyik roma érdekképviseleti szervezet vezetőjének videokameráját, amellyel felvételeket készített, s a további tettlegesség kialakulását a rendőrök akadályozták meg.
Pongó Ernő, a Hátrányos Helyzetű Emberekért Alapítvány elnöke akkor azt állította a rendezvényről tudósító újságíróknak, hogy a Nemzeti Őrsereg négy tagja származására utalva szidalmazta, amit ő is viszonzott, majd meg akarták ütni, de elhajolt, így a kezében lévő kamerát találták el, ami az aszfaltra esve összetört.
A romaszervezeti vezető feljelentése után a rendőrség azonosította azt az embert, aki megrongálta a kamerát.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.