Szőnyeg alá söpörték a belső ellentétet: Kóka marad a helyén +Kép

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Senki nem indítványozta a jelenlegi frakcióvezető mandátumának megszüntetését az SZDSZ szerdai, budapesti frakcióülésén. Erről Kóka János, az SZDSZ 2007-ben csalással megválasztott elnöke számolt be az esemény után az újságíróknak. Demszky Gábor korábban elmondta, hogy Kókának mindenképpen távoznia kell a frakcióvezetői posztról.

MNO
2008. 06. 25. 11:34


A volt pártelnök elmondta, hogy a szerdai frakcióülésen a húsztagú parlamenti frakcióból 15-en vettek részt, három képviselő írásban jelezte álláspontját. Mellettük az ügyvivői testület azon tagjait is meghívták, akik nem országgyűlési képviselők. A politikus kitért rá, hogy az ülésen több képviselő is élesen bírálta Demszky Gábort, aki hétfőn egy televíziós műsorban arról beszélt, hogy Kóka Jánosnak le kellene mondania a frakcióvezetői posztról. Mint ismert, Demszky Gábor korábban kifejtette, hogy az SZDSZ-nek egyfejűnek kell lennie, így Kókának fel kellene állni a szabad demokraták frakcióvezetői székéből. Ha nem teszi önként, akkor a főpolgármester szerint lesz elég erő a felállításához.

Kóka János elmondása szerint a főpolgármestert bíráló képviselők amellett foglaltak állást, hogy „ahogyan a frakció nem avatkozik be a főváros személyi ügyeibe, ugyanúgy a főpolgármestertől is azt várjuk, hogy bízza a frakcióra a személyi kérdésekkel kapcsolatos döntést”. Hozzátette, hogy az ülésen az is szóba került, hogy aki ilyen vagy hasonló személyi kérdésekről akár a nyilvánosság előtt, akár a háttérben tárgyal, az a pártnak árt. A frakcióvezető a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy Fodor Gábor beszámolt azokról a tárgyalásokról, amelyeket az általa vezetett delegáció Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel folytatott, és bemutatta a lehetséges stratégiai irányokat.

Ennek kapcsán kérdésre válaszolva elmondta, hogy várják a kormány cselekvési tervét, és részben ennek alapján tudják őszre kialakítani ellenzéki stratégiájukat. Hozzátette: a frakció általában támogatja a pártelnök konzultációra vonatkozó elképzeléseit.

Az SZDSZ frakciója Eörsi Mátyás lemondása után a gazdasági minisztérium éléről távozó pártelnököt, Kóka Jánost választotta frakcióvezetőnek. A titkos szavazáson Kóka János a lehetséges 19 voksból 17-et kapott. A frakció vezetését hivatalosan csak két nap múlva vette át, amikor lejárt miniszteri megbízatása. Kóka János június 7-én a szabad demokraták rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Fodor Gáborral mérkőzött meg a pártelnöki posztért, de végül két szavazattal alulmaradt.

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.