A bizottság Demszky Gábor főpolgármester újabb, szerdán aláírt levelével összefüggésben tárgyalta az ügyet. A testület ezúttal azért nem hozott döntést, mert a főpolgármester nem terjesztett elő új javaslatot. Demszky Gábor nehezményezte, hogy döntését, amellyel felfüggesztette a bizottságnak a Sziget-fesztivál háromévi ingyenes közterület-használatáról szóló határozatát, a testület múlt szerdán érdemben nem tárgyalta meg. Ehelyett a főpolgármester szerint egy korántsem érdemi elírást használt fel a bizottság arra, hogy kibújjon az érdemi döntés alól. A főpolgármester emlékeztetett arra: máskor is előfordult már, például az idei I. kategóriás futóversenyek esetében, hogy elírták az adott határozat számát. Ennek ellenére korábban nem okozott az gondot, hogy a bizottság az ügyeket azok érdemi tartalma alapján bírálja el. Demszky Gábor rámutatott, hogy a bizottsági jegyzőkönyvek lassú elkészítése miatt alakult ki „az a jogszerűnek tekinthető gyakorlat, hogy a bizottsági határozatok felfüggesztéséről szóló döntéskor elégséges a határozat tartalmának körülírása”.
Többen, közöttük Hunvald György (MSZP), a VII. kerület polgármestere minden jogszerűséget nélkülöző, abszurd eljárásnak nevezte, hogy a főpolgármesterrel olyan levelet írat alá a hivatala, mely szerint elég, ha csak körülírják a határozatot, nem kell annak a számát megjelölni. Ugyancsak Hunvald György volt az, aki igen élesen kritizálta a Fővárosi Tervtanács működési rendjéről szóló fővárosi rendeletmódosítást. A bizottság részben emiatt azt indítványozta, hogy a közgyűlés ne e héten csütörtökön, hanem csak októberben foglalkozzon ezzel a kérdéssel.
A rendeletmódosítás szerint a háromezer négyzetméternél nagyobb épületek létesítési tervét a Fővárosi Tervtanács bírálná el a jövőben. Hunvald György szerint a kerületek többsége elutasította az önkormányzatok hatáskörét szűkítő előterjesztést. Beleznay Éva megbízott fővárosi főépítész vitatta ezt a szándékot. A szocialista politikus, bírálva a főépítészi iroda tevékenységét, megjegyezte, hogy nem csak a régi pesti zsidó negyedben lévő 300 eklektikus épülettel, hanem a fővárosban fellelhető négyezer ilyen épülettel is foglalkoznia kellene az irodának, amely szerinte hat éve adós a Duna-parti szabályozási javaslattal is.
A bizottság határozatképtelenség miatt nem tudott dönteni a július 5-i meleg méltóság menete rendezvény közterület-használati kérelméről. A felvonuláshoz elegendő a rendőrségi bejelentés, a szervezet azonban több helyütt dobogókat, asztalokat, székeket akar kihelyezni, ehhez viszont a bizottság hozzájárulása szükséges.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.