Bocskai István, a szaktárca szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az idén – mivel Franciaország júliustól fél éven át az Európai Unió soros elnöke – "összeurópai légi felvonulást" terveztek; a Champs-Elysées felett, egy negyven repülőgépből álló, nagy európai kötelékben fog repülni a magyar Gripen is.
Tájékoztatása szerint két magyar vadászgép már a franciaországi Nancyban gyakorol a többi ország résztvevőivel együtt. Innen szerdán térnek haza, majd július 11-én újra kirepülnek gyakorolni. A két Gripen közül csak az egyik repül majd a kötelékben, a másik az ilyenkor szokásos tartalék.
A kormányszóvivő hétfőn jelentette be, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Párizsba utazik a francia forradalom évfordulójának ünnepségére. A kormányfőt Nicolas Sarkozy francia államfő hívta meg Párizsba.
(mti)