A képviselő kifejtette: manapság már nem az ipari légszennyezés a meghatározó, hiszen az a rendszerváltás óta folyamatosan csökken. Sokkal inkább a közlekedés okozta levegőszennyezés az, ami aggasztó. Ezzel összefüggésben rámutatott arra, ahhoz, hogy az embereket sikeresen lehessen ösztönözni a (levegőszennyezés csökkenésével járó) közösségi közlekedés használatára, fejleszteni kell azt. Ezért a KDNP elkészítette a „zöld javaslatcsomagot”, amelyben többek között arra ösztönzik a közlekedési céget, hogy helyezzen ki szelektív hulladékgyűjtőket a metróállomásokra, kezdjen kísérleti üzemet hidrogénhajtású buszokkal, s ne helyezzék a külvárosba a buszgarázsokat, mert a járművek így fölöslegesen szennyezik a levegőt, amikor pluszutat tesznek meg a garázsig – mondta Rétvári.
A képviselő közölte, javasolják azt is, hogy a járművek ajtói külön is nyithatók legyenek, használjanak energiatakarékos fényforrásokat, és a tenderek lebonyolításakor vegyék figyelembe, hogy a beszállító mennyire környezettudatos. Rétvári rámutatott: Budapesten három évvel hamarabb halnak meg az emberek az európai átlaghoz képest, éppen a levegő szennyezettsége miatt, s minden huszonötödik haláleset ezzel hozható kapcsolatba. A levélbe foglalt javaslatcsomagot szerdán küldik el a BKV-nak.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.