Almássyt beengedték az MDF tisztújító országos gyűlésére + Képek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Részt vehet Almássy Kornél az MDF tiszújításán. Az országos gyűlés nagyszámú biztonsági ember jelenlétében kezdődött el, a sajtó munkatársait sem engedték a politikusok közelébe. Hét küldöttet - Almássy Kornél támogatóit -  kizárták a szavazásból. Dávid Ibolya beszédében azt hangoztatta, hogy nyitott a változásokra. A párt sajtószolgálata azt közölte, hogy elfogadták Dávid elnöki beszámolóját.

MNO
2008. 09. 27. 11:10

A Magyar Demokrata Fórum XXII. Országos Gyűlésén – többek között – felszólalt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Pásztor István, a VMSZ elnöke és Joseph Daul, a brit konzervatív párt árnyékkormányának EU minisztere. Levélben üdvözölte az ülés résztvevőit Angela Merkel német kancellár, Mikulas Dzurinda volt szlovák miniszterelnök, Mirek Topolanek, cseh miniszterelnök is. Dávid Ibolya elnöki beszámolóját a küldöttek döntő többsége elfogadta – közölte az MDF sajtóirodája.

Az újságírókat, köztük az MNO tudósítóját is, az elnöki beszámoló után kiküldték a teremből.

Hatodik mandátumát kezdhetii meg?

Az országos gyűlésen ha a küldöttek újra bizalmat szavaznak Dávid Ibolyának, a politikus – aki az egyetlen jelölt az elnöki tisztségre – hatodik elnöki mandátumát kezdheti meg az MDF élén. A tanácskozáson napirenden szerepel az MDF alapszabályának módosítása is. A párt elnökét két évre választják, azaz a 2010-es országgyűlési választásokat követő országos gyűlésig lesz mandátuma az új elnöknek, illetve az új elnökségnek. Összesen 384-en szavaznak majd, a küldöttek mellett az országos választmány és az országos elnökség tagjai, a parlamenti, valamint az európai parlamenti képviselők.

Hat tag visszakerült a választmányba

Az MDF budapesti választmánya hat tagot visszaválasztott az országos választmányba – közölte az MTI-vel Almássy Kornél, az MDF budapesti választmányának elnöke még pénteken este, akit a nap folyamán a párt képviselőcsoportja egyhangú szavazással kizárt soraiból. „A budapesti választmány az én javaslatomra a lemondott választmányi tagok egy részét visszaválasztotta az országos választmány tagjainak sorába” – mondta Almássy Kornél az ülés után az MTI-nek, hozzátéve: a választmány nem kérdőjelezte meg mandátumát.

A politikus elmondta: a tizenkét választmányi tag akkor mondott le tagságáról, amikor Almássy Kornél szeptember 13-án az országos választmányi ülés elején bejelentette, visszalép az elnökjelöltségtől.

(MNO, mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.