Egy vödör fekáliával öntötték le a botránydarab rendezőjét

Garázdaság miatt indított eljárást a fővárosi rendőrség, miután ismeretlenek egy szórakozóhelyen bemutatott előadás után a távozókra vízipisztolyból ismeretlen anyagot lőttek és egy vödör fekáliával leöntötték őket – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn közleményben.

MNO
2008. 09. 29. 14:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint vasárnap éjjel érkezett a bejelentés a VI. kerületi rendőrkapitányságra, hogy a Király utca egyik szórakozóhelyén verekedés tört ki, így rendőri segítséget kértek. A rendőrség szerint a szórakozóhelyen bemutatott előadás után hat-hét fekete csuklyát és maszkot viselő férfi jelent meg az épület előtt. Közülük hárman bementek a kávézóba, ahol dulakodni, lökdösődni kezdtek a vendégekkel, a náluk lévő vízipisztolyból ismeretlen anyagot lőttek rájuk. „Mindezek után kihátráltak a szórakozóhelyről, de az egyik vendég utánuk ment, hogy az utcán lévőket és a három csuklyás férfit lecsitítsa, ekkor őt többször megütötték, és őt, valamint a többi kint lévő vendéget egy vödör fekáliával leöntötték, majd a helyszínről futva elmenekültek. A sértettek elmondták azt is, hogy a társasághoz tartozott egy férfi, aki kamerával rögzítette az eseményeket” – olvasható a közleményben.

Az Index internetes újság beszámolója szerint az incidens a zsidó kulturális kocsmában, a Sirályban tartott előadás után történt; a szórakozóhelyen szombaton és vasárnap Toepler Zoltán Gecy című botránydarabját mutatták be. Az internetes lap szerint a darab rendezője, ifjabb Sebő Ferenc kapta a vödör tartalmából a legtöbbet. A szemtanúk pedig arról számoltak be, hogy a savtól azonnal kiütések lettek a nyakukon. Az Index szerint a támadáskor jelen volt az interneten Tomcat néven publikáló Polgár Tamás is, aki kamerával rögzítette az eseményeket.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.