A terhükre rótt cselekményt elismerték, jelenleg bűnpártolással vádolják őket – közölte Egyedné Novodonszki Éva. Hozzátette: a gyanú szerint a fiatalok a nyomok eltüntetésében való közreműködéssel törekedtek a „büntetőeljárás sikerének meghiúsítására”.
A két fiatalkorú – az MTI információi szerint két lány – szabadlábon védekezik. A bűnpártolás akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Az ózdi kettős gyilkosság gyanúsítottját – egy 23 éves helyi férfit – vasárnap helyezték előzetes letartóztatásba. Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. A nyomozás során kiderült, hogy a 23 éves fiatalember nagyobb összeggel tartozott egy 53 éves férfinak. A gyanúsított nem akarta kiegyenlíteni a tartozását, ezért hitelezőjét múlt hét szerdán egy ózdi telephelyre csalta, ahol egy vélhetően lőfegyvernek minősülő eszközzel végzett vele, majd a férfi 9 éves kislányával is.
(mti)