A Tarka Magyar! – a szervezők tájékoztatása szerint – az erőszakmentesség világnapjához kapcsolódóan október 4-re meghirdetett békés, pártfüggetlen tömegdemonstráció az erőszak és a kirekesztés ellen. Gyurcsány Ferenc elmondta: örömmel írja alá állampolgárként a Tarka Magyar! nyilatkozatát, és nem bánná, ha más – akár liberális, akár konzervatív – politikusok is ezt tennék. Orbán Viktor pártelnök aláírását is üdvözölném, különösen, ha ez együtt járna a Jobbikkal való mindennemű kapcsolat megszakításával, mert ez hitelesítené az aláírás őszinteségét – közölte, hozzátéve: reméli, hogy Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke és Dávid Ibolya, az MDF vezetője is csatlakozik az aláírókhoz.
A miniszterelnök arra biztatta a Magyar Demokratikus Charta támogatóit és a baloldali szimpatizánsokat, hogy legyenek ott a rendezvényen. Arra kérdésre, nem tart-e attól, hogy hasonló utcai zavargások lehetnek a Tarka Magyar! kapcsán is, mint amilyenek a charta rendezvénye után voltak, azt válaszolta: nem lehet elfogadni, hogy az antiradikális, demokratikus mozgalmakat a saját lakásukba zárja az a torz logika, hogy ha kimennek az utcára, az együtt jár a radikálisok randalírozásával.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: nagyon örül, hogy egyre többen fognak össze a szélsőséges politikai nézetek és magatartás, a radikalizmus és a rasszizmus ellen. Véleménye szerint az áprilisi Hollán Ernő utcai megmozdulás óta egyre izmosabbá válnak a több szabadságot, több demokratizmust akaró mozgalmak. Mint mondta, ezek támogatásánál nem szabad taktikázni, vagy hatalmi, esetleg személyi szempontok alapján dönteni. Nem az a kérdés, ki megy elöl, hanem az, hogy minél többen kövessék – jelentette ki a kormányfő. Kiemelte: a demokratikus meggyőződésű polgároknak keresniük kell a kapcsolatot ezekkel a mozgalmakkal, de a pártok jobb, ha távol tartják magukat tőlük.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.