Soltész: Legyen a siketek jelbeszéde is hivatalos nyelv

A Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatja a siketek és nagyothallók szervezeteinek célját, hogy a beszélt nyelv mellett az általuk használt jelbeszéd is legyen hivatalos Magyarországon - jelentette be Soltész Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.

MNO
2008. 09. 28. 8:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus a hallássérültek világnapja alkalmából megtartott budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a frakciószövetség eleget tesz ennek, legfontosabb tájékoztatóikat ilyen tolmácsolással fogják megtartani.

A jelnyelvtolmács által "szinkronizált" tájékoztatón Soltész Miklós elmondta azt is, hogy honlapjaikat is tolmácsolással, feliratokkal teszik elérhetővé a halláskárosult több tízezer ember számára, akik társadalmi szerepet akarnak vállalni, de társadalmi szolidaritás nélkül csak betegségükkel élhetnék életüket, és nem részesedhetnének azokban az örömökben és javakban, amelyekben az egészséges emberek.

Soltész Miklós felhívta a minisztériumokat is, hogy tegyenek eleget azoknak a Magyarország által ratifikált nemzetközi szerződéseknek, amelyek előírják a hallássérültek helyzetének megkönnyítését. Kérdésre válaszolva a képviselő elmondta: nem tudni még pontosan, hogy mikor készül el a hallássérültek jogszabály-javaslata, de reményeik szerint fél éven belül, és az illetékes tárcák – az oktatási és a szociális minisztérium – gyorsaságától függően, további fél éven belül törvényi formát is ölthet.

Eddig csak informálisan egyeztettek a többi parlamenti párttal – tette hozzá -, de célszerűbb lenne a majdani törvényjavaslatot a többi párttal közösen beterjeszteni.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.