Az őszirózsás forradalom kormánya és Károlyi Mihály 1919 márciusában válságos helyzetbe sodorta az országot. Az I. világháborúból vesztesként kikerült Magyarország békeszerződéseinek megkötése és az ország határainak folyamatos fenyegetése nagymértékben beszűkítette a kormány mozgásterét. Az 1918-ban megalapított Kommunisták Magyarországi Pártja és vezetőjük, Kun Béla szociális ígéretekkel állította maga mellé a nincstelen tömegeket.
Március 20-án a kormány megkapta a békeszerződés döntésének dokumentumait (az átadó francia Vix alezredes neve alapján Vix-jegyzéknek nevezett iratot), mely a román csapatok előrenyomulását és egy dél-magyarországi semleges zóna kialakítását irányozta elő. Károlyiék „szocialista” kormány megalakítása érdekében tárgyalásokat kezdtek a kommunistákkal a szociáldemokrata és kommunista pártok egyesüléséről. Landler Jenő megegyezett Kun Béláékkal a proletárdiktatúra bevezetéséről. Este – miközben Károlyi az új szocialista kormány kinevezésére várt, az ő tudta nélkül elterjedt a híre – és másnap reggel a sajtó így közölte: a kormány és ő maga is önként lemondott, a hatalmat pedig a „proletariátusnak” adta át. Károlyi a történteket tudomásul vette és visszavonult. Március 21-én Garbai Sándor szociáldemokrata és Kun Béla kommunista vezetők kikiáltották a Tanácsköztársaságot.
Betiltották az imádkozást
A Tanácsköztársaság első intézkedései között bevezették a 8 órás munkaidőt. Szocializálták a pénzintézeteket és a lakóházakat, továbbá a húsz főnél több embert foglalkoztató ipari, bánya- és közlekedési üzemeket. Kisajátították a közép- és nagybirtokokat (ugyanakkor a földeket nem adták a parasztoknak, mert szövetkezetesítést terveztek). Húsz százalékkal csökkentették a lakbéreket, a többszobás polgári lakásokba proletárcsaládokat költöztettek, általános bérrendezés keretében 10-80 százalékkal megemelték a jövedelmeket. Új tankönyveket adtak ki, megszüntették az iskolában a napi kétszeri imádkozás kötelezettségét, eltiltották az egyházi tanárokat a tanítástól, a nevelési és oktatási intézményeket állami tulajdonba vették. Egységes élelmezést vezettek be, de a jegyrendszer érvényben maradt. Az üzemek vezetését a munkásokra bízták, helyi tanácsok alakultak, néhány „szakember” az üzemi tanács ellenőrzése mellett irányította a termelést.
„Határozott erőszakot kell alkalmazni”
A népbiztosok már első ülésükön elhatározták, hogy forradalmi törvényszéket állítanak föl. Lenin első üzenetében már azt tanácsolta a vezetőknek, hogy lőjenek agyon szociáldemokratákat és kispolgárokat. Lenin 1919. május 27-i üzenetében a következőt ajánlotta: a proletárdiktatúra azzal jár, hogy könyörtelen, gyors és határozott erőszakot alkalmazunk, hogy megtörjük a kizsákmányolók, tőkések, nagybirtokosok és cinkosaik ellenállását. Aki nem érti meg, az nem forradalmár. A tanácskormány a rendőrséget és a csendőrséget a Vörös Őrséggel váltotta fel (vezetője Rákosi Mátyás), mely részben felfegyverzett munkásokból, részben a korábbi hivatásos állomány – utóbb a proletárdiktatúra szempontjából megbízhatatlannak minősült s a diktatúra védelmére nem is mindig felhasználható – tagjaiból állt. Legfőképp Szamuely Tibor, illetve Lukács György népbiztosok politikai háttértámogatásával, Cserny József vezetésével egy 200 fős különítmény állt fel, akik Lenin-fiúknak nevezték magukat. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot, és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. A vörösterror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források.
Vörös zászló került a városokra
A Vix-jegyzék átadását követően a békekonferencia Budapestre küldte tájékozódni Jan Christian Smuts brit tábornokot, aki április 4-én egy kedvezőbb javaslatot tett, megígérve a gazdasági blokád feloldását és Magyarország meghívását a béketárgyalásokra. A kormányzótanács nem fogadta el a javaslatot, erre Smuts befejezte a tárgyalásokat és elutazott Budapestről. Ezt követően az antant szabad kezet adott a szerb, román, cseh intervenciónak.
A román haderő április 16-án átlépte a demarkációs vonalat, és a hónap végére elérte a Tisza vonalát, a csehszlovákok pedig elfoglalták Sátoraljaújhelyt és folytatták előrenyomulásukat Miskolc, Eger és Salgótarján irányába. A kormány kidolgozta a megszállt területek visszaszerzésének tervét, amely a bekerítés megszüntetését is eredményezhette volna. A Forradalmi Kormányzótanács (FK) intézkedései nyomán a 40 ezres Vörös Hadsereg 60 ezresre duzzadt, ám a román offenzívát megállítani nem tudta: 1919. május 1-jére a Tiszántúl elveszett. 1919. május 20-án általános ellentámadásba lendült a Vörös Hadsereg. A cél a román és cseh erők közötti ék kialakítása, a két ellenséges hadsereg szétválasztása, Miskolc és Kassa visszafoglalása, továbbá a Kárpátok megközelítésével a szovjet-orosz Vörös Hadsereggel való későbbi együttműködés lehetőségének megteremtése volt. Miskolc visszafoglalása sikerrel járt, ezután indult az úgynevezett északi hadjárat, mely szintén sikeres volt: három hét alatt elfoglalták a Felvidéket a Nyitra–Zólyom–Kassa-vonalig, továbbá elérték a lengyel határt Bártfánál. Azonban a visszafoglalt városokra már nem magyar trikolór, hanem vörös zászló került.
A bukás
Clemenceau francia miniszterelnök június közepén jegyzéket intézett a kormányzótanácshoz, amelyben közölte Magyarország északi és keleti határait, és követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza e határok mögé. Cserébe a románok ki fogják üríteni a Tiszántúlt. A proletárdiktatúra vezetői – hosszas vita után – elfogadták a javaslatot. Június 30-án az antant követelésének eleget téve megkezdődött a Felvidékről való visszavonulás, ugyanakkor a román csapatok nem mozdultak a Tisza mellől. Stromfeld lemondott, a július 20-án indult offenzíva a Tiszántúl felszabadítására kudarcba fulladt.
Kun Béla július 27-én és 30-án táviratban kérte a moszkvai pártvezetést, 30-án személyesen Lenint, hogy nyisson frontot Besszarábiában a románok ellen. Bár Románia intervenciósként hadban állt Szovjet-Oroszországgal, de július 31-én olyan válasz érkezett, hogy az ukrajnai helyzet miatt a tehermentesítő támadást nem lehet azonnal elindítani. Július 29–30-án a románok átlépték a Tiszát és megindultak Budapest felé. Július 31-én Kun Béla és a Tanácsköztársaság több vezetője a front közelébe, Ceglédre utazott, hogy tájékozódjanak a helyzetről. Látva a kilátástalan helyzetet, visszautaztak Budapestre, és másnap, augusztus 1-jén a pártvezetőség és az FK együttes ülésén a tanácskormány lemondása mellett döntöttek. A mérsékelt szociáldemokrata politikusokból álló Peidl-kormány vette át a vezetést. Az FK népbiztosai különvonattal Bécsbe menekültek. A „szakszervezeti kormány” visszavonta a kommunisták rendeleteit.
(Forrás: A kommunizmus fekete könyve)
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
