A kormány tényleg kivégzi a vidéket

Összesen mintegy 1000 kilométeren, 32-33 vasúti szakaszon nem kíván személyszállítási megrendelést adni a közlekedési tárca a MÁV-nak, egyebek között nem javasolják Salgótarjánból, Egerből, Szekszárdról és Hódmezővásárhelyről a vasúti megrendelést a központi régióba, helyette az autópályán gyorsabb autóbusz-eljutási lehetőséget teremtenek – mondta Antali Károly közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos hétfőn háttérbeszélgetésen Budapesten. • Hamarosan folytatódik a sztrájk? + Képriport

MNO
2009. 10. 19. 13:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta azt is, hogy a közlekedési minisztérium kedden hozza nyilvánosságra honlapján a jövő évi vasúti közlekedési menetrendi javaslatot, amelyhez október végéig lehet szakmai észrevételeket tenni. Antali Károly hangsúlyozta, hogy a menetrend készítésekor a járatok összehangolását, a vasúti és az autóbusz-közlekedésben meglévő párhuzamosság megszüntetését tartották szem előtt. Az országos jelentőségű közlekedési infrastruktúrán a vasutat részesítették előnyben a személyszállítási közszolgáltatási megrendeléskor. Itt kapacitásbővítésre, kiszámítható, ütemes menetrendre lehet számítani, a menetidő pedig 5-10 perccel rövidül – mondta.

Áttekintettek 88 regionális vasúti pályát, ebből 42-nél egyértelmű volt, hogy azokon továbbra is lesz személyszállítási közszolgáltatás, 46 esetében tovább vizsgálták a helyzetet, és ennek alapján 32-33 szakaszon nem kívánnak megrendelést adni, összesen mintegy 1000 kilométeren. Hangsúlyozta azt is, hogy javítani kell a szolgáltatók hatékonyságát, és október végéig várják a MÁV-tól a társaságok üzleti terveit. A jövő évi költségvetés elfogadásáig változás várható a menetdíj- és tarifarendszerben is, de részleteket nem közölt a kormánybiztos.

Kérdésre válaszolva azt azonban elmondta, hogy a vasút átalakítása érinti a létszámot is, de elsősorban a „fehérgallérosok” körében, és nem a végrehajtó személyzetnél. A tájékoztatón a Volánokkal kapcsolatban elhangzott, hogy erősítik együttműködésüket, a kormány pedig 2016-ig korlátozza tevékenységi területükön a piacnyitást.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.