A korábbi sztrájkokhoz képest már műszakkezdetkor is sokkal kevesebb szakszervezeti tag csatlakozott a VDSZSZ felhívásához, 7 órától pedig Szegeden, Nyíregyházán, Záhonyban, Pécsett és Szombathelyen is felfüggesztették a sztrájkot – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága az MTI-vel hétfőn. A vasúttársaság közleménye szerint a VDSZSZ hétfő nulla órától meghirdetett sztrájkja miatt továbbra is késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani, azonban egyre több helyen indul meg a közlekedés. A reggeli szolgálatváltások után folyamatosan javul az ország vasúti közlekedésének helyzete, a pályavasúti munkavállalók közül egyre többen veszik fel a munkát.
Késések, járatkimaradások
A MÁV-Start Zrt. munkavállalói közül csekélynek mondható a sztrájkolók száma, a hajnali műszakban a közel 800 dolgozóból alig több mint 100 pénztáros és jegyvizsgáló nem vette fel csak a munkát. A fővárosban a legforgalmasabb vasúti csomópontokon, a fejpályaudvarokon közlekednek a vonatok, egyedül a Keleti pályaudvaron akadozott a forgalom, mivel Kőbánya felső állomáson sztrájkoltak a váltókezelők és a forgalmi szolgálattevő, a sztrájk azonban a reggeli műszakváltással, nyolc órakor megszűnt. A MÁV közleménye szerint az intercityjáratok az országban mindenhol elindultak, míg a Budapest–Hegyeshalom fővonalon – néhány perces késésektől eltekintve – menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Az északkeleti országrészben Kisvárda és Mátészalka állomáson számíthatnak fennakadásokra az utasok. A nemzetközi forgalomban szintén kisebb fennakadásokra lehet számítani. A Zágrábba 6.05-kor induló Kvarner IC nem tudott elindulni, a 7.10-kor és 9.10-kor Bécs felé közlekedő railjet helyett pedig vonatpótló autóbuszt indít a MÁV-Start Zrt. a Keleti pályaudvar parkolójából, amely Bécs Westbahnhof állomásig közlekedik.
A Dél-Dunántúlon felfüggesztették a sztrájkot
Csak a vonatok fele indult el Szolnokról
A Vasi Volán járatain nem volt több utas