154 gyorshajtót kaptak el a borsodi rendőrök

Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain az elmúlt hétvégén szokásos szolgálatuk során „csak” a forgalomellenőrző alosztály járőrei 154 gyorshajtóval szemben intézkedtek – tájékoztatott a rendőrség hétfőn.

MNO
2009. 11. 23. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az elmúlt három napban annak ellenére, hogy az útviszonyok és a látási viszonyok nagyon kedvezőtlenek voltak, a járművezetők sok esetben nem tartották be a szabályokat, a rendőrök több mint százötven gyorshajtóval szemben léptek fel. A rendőri intézkedések során tíz autós ellen indítottak szabálysértési eljárást azért, mert ezek a sofőrök lakott területen belül a megengedett sebesség duplájával közlekedtek. Mindannyian közigazgatási bírság megfizetésére számíthatnak – tette hozzá. Példaként említette azt is, hogy az egyik autós Miskolcon a Ruzsin-szőlő elnevezésű területen a megengedett 50 helyett 127 kilométer/órás sebességgel vezette autóját, ő 200 ezer forintos bírságra számíthat.

Ellenőriztek egy olyan autóst is, aki jogosítvány nélkül vezette járművét. A 18 éves budapesti fiatalember a 26-os számú főúton haladt kocsijával, miközben vezetői engedéllyel nem rendelkezett, KRESZ-vizsgát soha nem tett – közölte a szóvivő. Mint elmondta, Miskolc belvárosában egy tállyai autós szintén jogosítvány nélkül vezetett; kiderült, a 33 éves férfi jogosítványa tavaly lejárt. A rendőrség mindkét szabálytalankodó ellen szabálysértési eljárást indított.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.