A népszámlálási törvényről szavaznak a parlamentben

A 2010-es költségvetés úgynevezett második körös módosító indítványai mellett az államfő által megfontolásra visszaküldött népszámlálási törvényről is szavaz hétfőn az Országgyűlés.

MNO
2009. 11. 23. 6:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ház november elején fogadta el a büdzsé főszámait, így már csak fejezeteken belüli átcsoportosításra van lehetőség. A jövő évi költségvetés bevételi főösszege 12 662,680 milliárd forint, kiadása 13 533,026 milliárd forint. A parlament a hiányt 870 346,2 millió forintban állapította meg.

Döntenek a Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a 2011-es népszámlálásról szóló törvényről. Sólyom László azért küldte vissza az október 5-én elfogadott jogszabályt, mert nem ért egyet azzal, hogy nem gyűjtenének a termékenységre, az egészségi állapotra és fogyatékosságra, valamint a vallásra vonatkozó adatot, holott a korábbi, 2001-ben tartott népszavazáson valamennyi kérdéskör szerepelt. Kifogásolta azt is, hogy csak a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás kérdése szerepelne a népszámláláson, nem pedig általában a nemzetiség, függetlenül attól, hogy a személy kisebbségi vagy többségi nemzetiséghez tartozónak vallja magát.

A kormány által benyújtott zárószavazás előtti módosító indítvány részben orvosolná az államfő által felvetett problémákat, így a kisebbséghez tartozás helyett a hovatartozásról és az anyanyelvről kérdeznék az állampolgárokat, és a termékenység is felkerül a megadandó adatok közzé. Emellett a kormánynak ki kellene dolgozni egy mintavételen alapuló adatgyűjtési programot a fogyatékossággal összefüggő adatok összegyűjtésére. Határozathozatal lesz az egyes törvényeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének rendelkezés-alkotási hatásköréhez kapcsolódó módosításáról. A múlt héten az ezzel összefüggő alkotmánymódosítás elbukott.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.