IKSZ: a közbiztonság állapota mára tarthatatlanná vált

Mind helyi, mind országos szinten kiveszi a részét a 2010-es országgyűlési kampányból az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), amely elsősorban a keresztény értékvilágú fiatalokat kívánja mozgósítani – mondta Rétvári Bence, az IKSZ elnöke a szervezet hétvégi küldöttgyűlése után vasárnap az MTI-nek.

MNO
2009. 11. 22. 15:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kifejtette: a közbiztonság állapota mára tarthatatlanná vált – főleg az ország keleti és északi részén. A küldöttek megállapították, hogy a személyi és vagyonbiztonság védelme érdekében hathatós intézkedésekre lenne szükség, de ezt hiába várják évek óta a kormánytól az emberek. A törvények uralmának visszaállítására van szükség a félelem korszaka után – hangsúlyozta.

A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete szerint a reménytelenség szomorú bizonyítéka az a csaknem százezer fiatal, aki az elmúlt öt évben elhagyta Magyarországot, és nagyon kétséges, hogy visszatérnek-e valaha. A KDNP országgyűlési képviselője hozzátette: a kormányzat szinte teljesen megfeledkezett a vidéki fiatalságról.

Jelezte: az IKSZ a 2010-es országgyűlési kampányból mind helyi, mind országos szinten kiveszi részét, és elsősorban a keresztény értékvilágú fiatalokat kívánja mozgósítani. Az IKSZ a fiatalok megszólításához elengedhetetlennek tartja a hatékony internetes megjelenést, a közösségi oldalakon és videómegosztó portálokon való folyamatos, kreatív jelenlétet.

Az éves küldöttgyűlés megválasztotta Stágel Bencét a szervezet elnökhelyettesének, a közép-magyarországi régió szervezéséért felelős alelnök lett Törcsi Péter, a kelet-magyarországi szervezésért pedig Korbeák György. A szervezési feladatok összehangolását Gaal Gergely alelnök végzi.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.