Az általános iskolákba és az óvodákba nem járnak ezen a héten a gyerekek – mondta Reszoly Gusztávné. A szünet 4415 gyereket érint. Intézményvezetői döntés alapján szünetel az oktatás, mivel az utóbbi napokban tapasztalt hiányzási adatok növekvő tendenciát mutattak – közölte az irodavezető. Az iskolákban 14 és 29,8 százalék közötti volt a hiányzási mutató, az óvodák között volt olyan intézmény, ahol a gyerekek 32, illetve 48 százaléka maradt otthon csütörtökön.
Nincs tanítás a héten Mátraszelén sem, mivel az ottani iskola salgótarjáni tagiskolaként működik. Reszoly Gusztávné elmondta: a városi tisztiorvosi szolgálat mintát vesz a gyerekektől, hogy beazonosíthassa, milyen vírus okozza a megbetegedéseket. A hiányzási adatok ugyanakkor nem feltétlenül egyeznek meg a beteg gyerekek arányával, főleg az óvodásoknál, hiszen a szülők dönthetnek úgy, hogy óvatosságból otthon tartják a kicsiket – tette hozzá az irodavezető. A salgótarjáni intézményekben a múlt héten kapták meg a gyerekek a H1N1-vírus elleni oltást.
(MTI)