Karácsonyi vásár: óvatos vásárlók és szomorú kereskedők

Évről évre kevesebbet költenek a háztartások a karácsonyi szezonban: míg 2006-ban 25 százalékkal költöttek többet az év utolsó hónapjában, mint egy átlagos hónapban, addig 2007-ben ez a szám 20 százalék volt, 2008-ban pedig 16 százalék.

MNO
2009. 11. 23. 10:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése szerint a háztartások napi fogyasztásicikk-beszerzéseiből rendszerint kiemelkedően magas arány jut decemberre, azonban az elmúlt három évben ez az arány egyre inkább csökken. A közlemény szerint a decemberi szezon elmúlt években megfigyelt csökkenéséhez hozzájárultak a 2006 negyedik negyedévétől bevezetett megszorító intézkedések is, illetve a 2008 októberében kirobbanó gazdasági világválság.

A GfK közölte: az idei karácsonyra vonatkozó előrejelzések esetében figyelembe kell venni, hogy 4 százalék körüli infláció mellett az év első háromnegyed évében a háztartások körülbelül ugyanakkora összeget költöttek napi fogyasztási cikkekre, mint egy évvel korábban. Azaz a háztartások kevesebb élelmiszert és vegyi árut vásároltak az év első nyolc hónapjában, mint tavaly ilyenkor. Emellett a GfK Hungária által negyedévente mért fogyasztói bizalomindex is a lakosság alacsony vásárlási hajlandóságát jelzi. A GfK adatai alapján az elmúlt évekről elmondható, hogy a karácsonyi nagybevásárlások különösen kedvelt helyszínei a széles áruválasztékot és általában mérsékeltebb árakat kínáló hipermarketek. Forgalmát tekintve ennek a bolttípusnak nő a jelentősége a leginkább a decemberi szezonban. Tavaly a hipermarketek mellett a drogériáknak sikerült még kiemelkedő forgalomnövekedést elérniük a karácsonyi szezonban.

A karácsonyi sütés-főzéssel kapcsolatban a GfK közölte: decemberben harmadával többet vásárolnak margarinból, vajból, puding- és desszertporokból, valamint tejszínből. Mintegy 50 százalékkal több fogy kakaóporból, vaníliás cukorból és flakonos tejszínhabból. Az ünnepre készülődve a háztartások közel duplaannyi sütőport vásárolnak decemberben, mint egy átlagos hónapban. 2008 decemberében körülbelül másfélszer annyi bort és több mint kétszer annyi égetett szeszes italt vásároltak a háztartások, mint az év egy átlagos hónapjában. A házi készítésű finomságok mellett a csokoládé is hozzátartozik az ünnepekhez és az ajándékozáshoz. Decemberben több mint két és félszer annyi csokoládét vásárolnak az emberek, mint az év egy átlagos hónapjában. Ennek több mint felét a szezonális termékek, vagyis a szaloncukor, a csokoládéfigurák, valamint a Mikulás-csomagok teszik ki.

A GfK Hungária tanulmányának adatai szerint míg 2005–2007 között a karácsonyi időszakban átlagosan 40 százalékkal magasabb forgalmat realizáltak a kereskedők a ruházati piacon az egész évre jellemző kéthavi átlaghoz képest, addig 2008 utolsó két hónapjában, a válság által érintett első időszakban már csak 30 százalék volt ez a többletforgalom. Kimondottan erős a karácsonyi szezon a kiegészítők tekintetében. A sportruházat is nagyon népszerű ilyenkor: 50 százalékkal többet költenek a háztartások erre karácsonykor.

Kiemelkedő szokott lenni a különböző elektronikai termékek kereslete is: igaz, 2008 szeptemberétől kezdve, a globális gazdasági válság kirobbanását követően óvatosabbak lettek a fogyasztók. Ennek következtében az év végi, klasszikus karácsonyi időszak nem érte el még a 2007-es forgalmat sem a tartós fogyasztási cikkek piacán. Ebben az évben minden területen – szórakoztató elektronikai és fotótermékek, háztartási kis- és nagygépek, IT-piac – csökkent 2008-hoz képest a forgalom, ami valószínűleg érinteni fogja az idei karácsonyi időszakot is. A GfK szerint a kereslet biztosan fellendül, a kérdés csak az, hogy a már most futó reklámkampányok mekkora növekedést eredményeznek majd az év végére.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.