Konszenzusos döntés a fogyatékosszervezetek támogatásáról

A Fidesz is megszavazott egy, a kormány és az MSZP által támogatott költségvetési módosító indítványt, amely megemelte és elosztotta a fogyatékosszervezetek támogatását.

MNO
2009. 11. 23. 18:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés 344 igen, 18 nem szavazattal fogadta el az MSZP által benyújtott indítványt, amelyet a kormány által támogatott javaslatok közül kért ki külön szavazásra a KDNP. Ez a javaslat rendezte a fogyatékosszervezetek támogatását, amelyet „véletlenül” szavazott meg a parlament. A parlament november 3-án – minimális többséggel – egyetlen ellenzéki, a kormány által nem támogatott javaslatot fogadott el: az SZDSZ azt kezdeményezte, hogy a pluszpénzt a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától vonják el. Az MSZP második körös javaslata a szaktárca és a szervezetek megállapodása alapján nevesíti a támogatást.

Az elfogadott javaslat szerint a fogyatékosok esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatására 527 millió forint áll majd rendelkezésre. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetsége, illetve a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 70-70 millió forintot, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 105 millió forint állami támogatást kap jövőre a költségvetésből. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 97,5 millió, az Autisták Országos Szövetsége 40 millió forint támogatásból gazdálkodhat 2010-ben. A fogyatékos személyek országos és regionális szervezeteinek támogatására 350 millió forint támogatást szavazott meg az Országgyűlés.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.